A megfelelést, tökéletességre való törekvést megesik, hogy védekezésre használjuk.Számos oka lehet annak, amikor valakiben kényszeresen működik a megfelelés, hogy mindenkinek, mindenhol az általa elképzelt legtökéletesebb formáját igyekszik mutani, a legtökéletesebb választ próbálja adni. A gyökerét ennek most nem feszegetném, mert sok irányba el lehetne indulni. Viszont számomra érdekes felismerés volt, hogy ezt a fajta kényszert […]
A megfelelést, tökéletességre való törekvést megesik, hogy védekezésre használjuk.
Számos oka lehet annak, amikor valakiben kényszeresen működik a megfelelés, hogy mindenkinek, mindenhol az általa elképzelt legtökéletesebb formáját igyekszik mutani, a legtökéletesebb választ próbálja adni. A gyökerét ennek most nem feszegetném, mert sok irányba el lehetne indulni. Viszont számomra érdekes felismerés volt, hogy ezt a fajta kényszert védelemből csináljuk. Az elme játéka: az általam tökéletesnek vélt viselkedéssel / válasszal azt igyekszem elérni, hogy a másik elfogadjon, szeressen, ne kritizáljon, ne lehessen velem gondja, ne ítéljen meg. De ez mind csak illúzió, hiszen kizárólag az alapján igyekszem tökéletesen cselekedni, amit hiszek a másikról, hogy mit vár tőlem.
Valójában fogalmam sincs a másik oldalról, hogy ott mi történik, miben van. Ennek különböző fokozatai lehetnek, akár lehet, hogy csak munkahelyen jellemző, vagy épp csak magánéletben, vagy akár mindenhol.
Van, akivel abszolút nem jön elő ez a ‘program’, mert azzal az illetővel biztonságban érezzük magunkat. Sajnos, ha ezt az illúziót tartjuk fenn, akkor csak egy vélt világban létezünk, ahol igyekszünk megfelelni a vélt elvárásoknak, és küzdünk, harcolunk azért, hogy elfogadjanak, pedig közben meg sem mutatjuk magunkat, mert attól rettegünk, mi van, ha valakinek az nem tetszik.
És amikor ebben a nagy tökéletességre való küzdelemben kapunk egy kritikát, visszautasítást, akkor összetörik bennünk a kép és nem értjük, hogy hogyan lehetséges, mi mindent megtettünk, mindenkinek meg akartunk felelni és ennek ellenére nem fogadnak el minket, kritizálnak.
És amikor ebben a nagy tökéletességre való küzdelemben kapunk egy kritikát, visszautasítást, akkor összetörik bennünk a kép és nem értjük, hogy hogyan lehetséges, mi mindent megtettünk, mindenkinek meg akartunk felelni és ennek ellenére nem fogadnak el minket, kritizálnak.
Pont ezért nem érdemes a hamis védőhálót építeni, merni kell vállalni önmagunkat, az képviselni az érdekeinket és olyan kapcsolódásokat létrehozni, ahol ez rezonál. Ez a legfontosabb, hogy igyekezzünk mindig minden körülmény között önmagunk lenni.
És amikor ebben a nagy tökéletességre való küzdelemben kapunk egy kritikát, visszautasítást, akkor összetörik bennünk a kép és nem értjük, hogy hogyan lehetséges, mi mindent megtettünk, mindenkinek meg akartunk felelni és ennek ellenére nem fogadnak el minket, kritizálnak.
Pont ezért nem érdemes a hamis védőhálót építeni, merni kell vállalni önmagunkat, az képviselni az érdekeinket és olyan kapcsolódásokat létrehozni, ahol ez rezonál. Ez a legfontosabb, hogy igyekezzünk mindig minden körülmény között önmagunk lenni.
És amikor ebben a nagy tökéletességre való küzdelemben kapunk egy kritikát, visszautasítást, akkor összetörik bennünk a kép és nem értjük, hogy hogyan lehetséges, mi mindent megtettünk, mindenkinek meg akartunk felelni és ennek ellenére nem fogadnak el minket, kritizálnak.
Pont ezért nem érdemes a hamis védőhálót építeni, merni kell vállalni önmagunkat, az képviselni az érdekeinket és olyan kapcsolódásokat létrehozni, ahol ez rezonál. Ez a legfontosabb, hogy igyekezzünk mindig minden körülmény között önmagunk lenni.
Pont ezért nem érdemes a hamis védőhálót építeni, merni kell vállalni önmagunkat, az képviselni az érdekeinket és olyan kapcsolódásokat létrehozni, ahol ez rezonál. Ez a legfontosabb, hogy igyekezzünk mindig minden körülmény között önmagunk lenni.